Dubrovnik
Ha már mi, emberek nem vagyunk képesek leszokni a háborúzásról, akkor legalább egy dolgot megtanulhatnánk, és egyszer a világ történelmében közösen eldönthetnénk: vannak az emberiségnek olyan értékei, amelyeket függetlenül bármilyen érdektől, védenünk és őriznünk kéne. Ez az a gondolat, ami először eszembe jut, ha Dubrovnikra gondolok. Ez a város, minden mai szépségével és csillogásával szemlélteti a háborúk által okozott rombolást és az erőfeszítést, hogy ezeket helyreállítsák.
Dubrovnik, régi magyar nevén Raguza, Horvátország legdélebbi részén fekszik. Kikötő és kereskedőváros volt már az ókorban is. Arculatát, építészetét, a régi városrész egész hangulatát nagyban meghatározza ez, hiszen a gazdag kereskedők palotái csak úgy csillognak a türkizkék Adria előterében. Dubrovnik, elragadó szépségének köszönhetően mindig is a művészet egyik központja volt, ma is a horvát festészet, irodalom és tudományos élet egyik fő színtere, a művészek egyik kedvenc lakhelye.
Az óváros bármely kapuján belépve az ember egy másik, szebb, fényesebb és tisztább világba érkezik, amely visszahozza a gazdag múlt emlékét és felerősíti a fájdalmas közelmúlt képeit. Valószínűleg nincs az az ember, akinek ne fordulna meg a fejében – fentről, a várfalakról lenézve a város szépségére –, hogy miként lehetséges, kiben van az az erő, ami bombát tud dobni ezekre a házakra.
De a világ halad tovább, háború és béke váltja egymást és ez így történt Dubrovnikkal is. Ma már egy pezsgő turistaváros áll e falak között, amely csak kis pillanatképekben mutatja, hogy néhol az újnak fel kellett váltania az ódont. Néhol még megmaradtak a középkori épületek középkori cserepei, a várfalak még most is épen állnak, de néhol lyukakat ütöttek rajtuk a lövedékek.
Örülhetünk, hogy ez a város ma megint fénykorát élheti, hogy a háború után eljöhetett a béke és az újjászületés kora is. Az én szememben ezek a falak és háztetők elhivatottak arra, hogy figyelmeztessenek és példát mutassanak. Amink van, ami elődeink korából megmaradt nem szabad, hogy politikai, földrajzi, etikai vagy bármilyen más érdekből leromboljuk, mert akkor mások – akiknek eddig nem volt lehetőségük -, hogyan gyönyörködhetnének ebben a csillogó, élettel teli és festői városban.